Az igazság Konrad úgy futott végig az alig talpnyi vastag sziklaperemen, mintha biztos ösvény volna, mállott a súlya alatt, de hiába hullottak ökölnyi kődarabok a mélybe, nem foglalkozott vele. Sietnie kellett ! Az átkozott látomások persze most sem segítettek, csupán sosem szűnő fejfájás át erős ítették . A z t nem mutatták meg soha, amire szüksége lett volna. Így hát k izárta a fájdalmat, ahogy mindig is tette. Egy hasadékhoz érkezett, átugrott a következő kiszögellésre, vörös köpenye lobogott mögötte, mintha szárnyai volnának. A semmiből üvöltés vert visszhangot a sziklák között. Harci kiáltás volt, nem fájdalmat tükrözött, hanem elszántságot. A Nostromo urának szívében valami okból mégis bele nyilallt valami félelmetes érzés. A tudat, hogy ha nem ér oda időben, abból a hangból könnyedén lehet egy haldokló sikolya is. Ez nem volt tiszta kép, mint a többi halál, amit látni szokott, inkább csak afféle megérzés. Egy fagy...